Red Hot Chili Peppers: I'm With You Lemezkritika

2011.08.30. 09:50 bodizsolt

Az I'm With You igazából nem hogy újjászületés nem lett, de még csak nem is változott sokkal többet a zenekar annál, mint amikor mondjuk a Californication után előálltak a kicsit hippis, melankolikus By The Wayjel. Úgy tűnik, olyan erős a rutin a zenekarban, hogy a Frusciante-tól eltérő kvalitásokkal rendelkező Klinghofferrel is tudják hozni azokat a funkrockos rádióslágereket, amiket a nagy többség elvár a zenekartól. A lemez első felében nem is nagyon történik semmi különös. A dallamvilág az unalomig ismert, Kiedis fejhangjáról nem is beszélve, és bár kiemelkedő darab itt nincs is, tulajdonképpen bármelyik mehetne kislemezre: a nyitó Monarchy Of Roses dance-funkja; a kongákkal finoman megtámogatott, de inkább csak a címében afrikai Ethiopia; vagy akár a Brendan's Death Song lassan kibontakozó, giccses balladája. Ez utóbbi volt amúgy az első dal, amit megírtak a lemezhez, közvetlenül annak a Brendan Mullennek a halála után, aki a kezdetektől támogatta a zenekart, betolta őket a Bad Brains elé játszani, és akivel közösen írták meg a zenekar tavaly megjelent biográfiáját (The Red Hot Chili Peppers: An Oral/Visual History). Volt tehát bőven olyan külső motiváció, ami nagy lökést adhatott volna a zenekarnak, amit feldolgozva valami megkapóval vagy meglepővel állhattak volna elő - ahogy első gitárosuk elvesztése után előre tudtak lépni.

Aztán az első klipdalnak választott, dzsemmelgetős hangulatú The Adventures Of Rain Dance Maggie-vel azért árnyalódik a kép. Ezen a számon is jól látszik az a finom eltolódás, amit a gitároscsere hozott magával. A Hendrix-rajongó Frusciante-val szemben Klinghoff ugyanis inkább The Edge-et és Andy Summerst szokta emlegetni példaképeként, ennek megfelelően a kicsit újhullámos, posztpunkos gitárjátéka is kevésbé látványos, inkább csak kíséri a dalokat, minthogy maga válna főszereplővé. Ezzel még jobban előtérbe helyezi Flea amúgy megunhatatlan, szellemes basszusmeneteit, amik még a gyengébb dalokat is sokszor megmentik. Ennek a dalnak a szólórészénél például szerintem remekül jön ki a "kevesebb néha több" elve alapján a zajos, hanyagul kitartott szólócsökevény. És ami a legfontosabb: itt Kiedis énektémái is spontánabbnak tűnnek, mint az eddigi dalokban. A következő Did I Let You Knowban végre tényleg visszaköszön Flea és Klinghoff etiópiai útja: az afrikai ütősök, a highlife-os trombita tök jól összefonódik a RHCP megszokott világával - a legjobb viszont talán az, amikor a vokáltémába is belekeveredik valami afrikai íz. Ezután a szellemjárta kiállással megszakított, furán ritmizált Goodbye Hooray-jel (amiben amúgy Klinghoff is meglehetősen elengedi magát) ér véget az általam a lemez tetőpontjának kiemelt középrész.

Innentől már csak lassabb, középtempós dalok jönnek. A Police Station teljesen felesleges, közhelyes balladája például igazán elhagyható lett volna - főleg, hogy a zenekar egy szűk, 12 számos anyagot akart eredetileg kiadni, csak nem tudták eldönteni, hogy melyik legyen az a bizonyos 12 darab. A zongorával kísért Happiness Loves Company kicsi doo-wopot is bejátszó menetelése, vagy a Even You Brutus? zongorás funkja akár tekinthetőek újdonságnak is, de számomra úgy tűnik, hogy inkább a Frusciante hiánya okozta félelem vette rá ezekre a zenekart. Zárásként a megnyugtatóan lötyögő Meet Me At The Corner és a Dance, Dance, Dance emelkedett zárótánca azért helyreteszi a dolgokat - ezek ismét egész jó dalok. Egy huszonnyolc éves, sok mindent megélt zenekartól szerintem ez egy teljesen vállalható lemez tizediknek. A tényleges megújulás ugyan elmaradt, de gond vagy válság végülis nincsen. Aki eddig szerette, kitartott a zenekar mellett - és nincs túlzottan ráflesselve Frusciante-ra -, az tuti talál magának néhány kedves dalt az I'm With You-ról, aki meg eddig se szerette őket, az ezután sem fogja.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult-hu.blog.hu/api/trackback/id/tr53189954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.