EMI

A Sigur Ros sosem tartozott a könnyen befogadható zenekarok közé. Eddigi lemezeikkel ügyesen lavíroztak a rock és az ambient, illetve a könnyű és a klasszikus zene határán. Azonban az elmúlt négy évben, mióta nem jelent meg új stúdió lemez, valahogy kifogytak abból  a cuccból, ami a Sigur Rost érdekes, földönkívüli zenekarrá tette.

A Valtari ugyanis nem lett más, mint egy művészieskedő, ám minden művészi eredetiséget mellőző lemez. Eltűnt belőle a kísérletezés, a stílusok közti váltakozás. A rockot úgy ahogy volt, kivették a repertoárból, és egy ambient albumot dobtak elénk. Csakhát az ambient olyan, amilyen. Az égadta egy világon semmi nem történik benne. Ez nagyon jól elmegy filmzenei alapnak vagy egy tripnek, de pop albumnak nehezen eladható. Gyakorlatilag az egy órás játékidő alatt csak fokozzák a hangulatot, majd ott hagynak szárazon. A hallgatóban pedig jogosan merül fel a kérdés, hogy "Erre vártam idáig?"

És hát kiemelkedő dalokról sem beszélhetünk, sőt úgy általában dalokról sem, hiszen itt minden track egy-egy éteri hangzás, egy hangulat festés. A baj csak ezzel az, hogy a végén sehogy sem áll össze egy egésszé.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.