1989 szilveszter éjszakája. Jack Reachert alig két napja helyezték új szolgálati helyére, a Fort Bird támaszpontra, amikor telefonhívást kap: egy közeli motelben magas rangú tábornok holttestére bukkantak. Halála természetesnek tűnik, ám Reachert nem hagyja nyugodni, hogy az éppen konferenciára tartó tábornoknak hiányoznak az iratai. Gyanúja néhány nap múlva megerősítést nyer: a tábornok feleségét is meggyilkolják, majd a támaszponton is újabb gyilkosságok történnek. Reacher kezdetben sötétben tapogatózik, ráadásul úgy tűnik, felettesei sokkal inkább szeretnék a rejtélyes, s a hadsereg presztízsére árnyékot vető haláleseteket eltussolni. Az őrnagynak már-már attól kell tartania, hogy ő is gyanúba keveredik, ha sürgősen fényt nem derít a különös esetekre. Reacher csupán a társául szegődött csinos rendőrnőre, Summer hadnagyra számíthat, akivel minden képzeletet felülmúló összeesküvés szálaira bukkan: a sötét terveknek csak a kezdete volt a gyilkosságsorozat…

forrás: bookline.hu

Florence + The Machine: Not Fade Away

Jamie XX: Beat For

Kasabian: Switchblade Smiles

Bat For Lashes: Oh Yeah

Slow Club: Two Cousins

Jens Lekman: Cowboy Boots

Jens Lekman - Cowboy Boots by TwentyFourBit.com

Amíg 1996 és 2002 között  egységesen magas szintű anyagok láttak napvilágot az In Flamestől, addig a Reroute to Remaintől kezdve csak minden második korong volt említésre méltó. Ez egy érett, változatos és a maga nemében újító produktum volt, tele jobbnál jobb szerzeményekkel. Ezzel szemben a 2004-es Soundtrack to Your Escape-t egy átgondolatlanabb, kevésbé maradandó  számokat felvonultató dalcsokorként lehetett értelmezni, amelyen pusztán egy-két dalt (Evil in a Closet, The Quiet Place)  volt érdemes többször is meghallgatni. A Come Clarity egy némiképp hagyományosabb, dögösebb anyag lett, mely ismét az elejétől a végéig In Flames volt, annak ellenére, hogy nem tudott túl sok újat mutatni. Ezt követően az A Sense of Purpose ismét némiképp csalódás volt, hiszen valahogy hiányzott belőle az a dögösség, ami az elődjében megvolt, így a szerzemények egybefolytak, túl kiszámíthatóak lettek.

Na most a Sounds of a Playground Fading amolyan összefoglalása mindannak, amit a zenekartól az elmúlt évtizedben megszokhattunk. Sikerült elkerülniük az előző lemez csapdáját, vagyis a túl homogén, semmitmondó dallamosságot, és a Soundtrack túlzottan groove orientált, tüskésebb hangzása sem jellemző hál' istennek. Az új lemez leginkább a Come Clarityvel állítható párhuzamba, tehát a dinamizmus a helyén van, azonban ismét az önismétlés csapdájába estek. Akik szerették a 2000-es évek In Flamesét, azok most is örülni fognak, mert alapvetően egy jó albumot készítettek. Mindezt úgy tették, hogy a kezdetek óta alapembernek számító Jesper Strömblad már nem a banda tagja. Éppen ezért úgy tűnik, hogy az utóbbi időben már nem is igazán az ő szava lehetett a döntő, hiszen teljes egészében megmaradtak a kijelölt útvonalon nélküle is.

_ bézsé _