Sokszor beigazolódott már, hogy az igazán hatékony spirituális tanítói magatartás nem a fensőbbséges kinyilatkoztatás, hanem az, amikor a kipróbált, olykor megszenvedett tapasztalatokat, felismeréseket a személyesség hitelesíti. Laár András beavat minket, olvasókat abba a legintimebb szférába, ami például a vallásosságot illeti. Istenhívő, választott vallása a buddhizmus, de hogy milyen utakon jutott el annak gyakorlásához, azt is tanulságos megismernünk. Nyitott szellemként elmélyült az asztrológiában, a Tarot tudományában, az I-Ching-ben, s bevallása szerint a zene, sőt, így nagybetűvel, a Zene is annak része, hogy mind teljesebb embernek érezhesse magát, egyfajta lelki terápia. Sokoldalúságát nemcsak kívülről szemléljük, hanem kézen fog bennünket, és segítségül saját bevált módszereit adja közre, amelyek bizonyos helyzetekben másoknak is hasznára válnak.
Azt, hogy gebasz van, a világ 2008 óta tudja- mondjuk, mi egy kicsit régebben érezzük ezt. És, mint minden hisztéria ez is az USA-ból indult. Azt is mindenki tudja, hogy az okosok nyakra- főre adták a jónépnek a hiteleket, aztán sok lett a jóból. De hogy pontosan mi is történt, azt már kevesen tudják. Na, erre a hiányosságra próbál reflektálni eheti filmünk, a Krízispont- aminek kivételesen találó magyar címet adtak. A történet, bár valós eseményeken alapul, egy fiktív cég, fiktív dolgozóinak 24 óráját mutatja be. A kölcséghatékonyság végett megtizedelik az alkalmazottakat, még a kisfőnök (Stanley Tucci) is lapátra kerül. Ám mielött végleg kidobnák az épületből, átad ifjú padavanjának (Penn Badgley) egy pendrive-ot, amin éppen dolgozott. Az fiatal kockázatelemző befejezi mestere munkáját, és rájön, hogy nagy a baj. Ugyanis cégük túl sok lakáshitellel kombinált befektetést adott el, amik mögött nem volt kellő fedezet. Valami ilyesmi történt a valóságban is. Erre a hírre összegyűlnek a cég nagy (a mindig zseniális Kevin Spacey, Paul Bettany) és még nagyobb kutyái (Simon "MentálPista" Baker, öregen is szexi Demi Moore és a szintén mindig zseniális Jeremy Irons), hogy megoldást keressenek a bajra.
Annak ellenére, hogy csupa színész óriások szerepelnek a filmben, néhány jelenetben nehéz elhinni, hogy a karakterek tényleg tépelődnek. Hiszen ebben a világban mindenkinek a saját pénze a fontos, és nem érdekli, hogy a világpiacot mennyi időre teszik tönkre. De ez mit sem von le a film értékéből, végig élvezetes marad a mozi. Még az üres járatoknál sem unatkozunk, legalább gyönyörködhetünk a fényképezésben, hiszen szépen megkomponált alkotás a Krízispont. J.C. Chandor egy olyan mozit alkotott, ami tele van megcsömörlött és pénzéhes emberekkel, és épp ettől lesz olyan emberi. Ma a világ tele ilyen alakokkal, mint a Krízispont szereplői.
Úgy tűnik a hazai indei színtér ébredezik hibernált állapotából, ugyanis a múlt héten megjelent Amber Smith lemez után, a zsáner másik hazai nagyja a The Moog is előbújt téli álmából, és ők is új anyaggal jelentkeztek. De immár a lehetőségek földjéről - ha másé nem is feltétlenül, de a kultúráé biztosan - , a nagybetűs USA-ból. Jól is teszik, hiszen itthon már mindent elértek, amit lehet, és hát mi még mindig nem tartunk sehova. De beszéljünk inkább a lemezről.
Ha már szóba került az új Amber Smith anyag, ami egy borongós lemez lett, akkor ezzel párhuzamba állíthatjuk a The Moog korongját, ami egészen vidámra sikeredett. Hogy mire a jókedv, az jó kérdés, hiszen itthon mindent elborít a pesszimizmus. De ők már csak ilyenek. Viszont, ha a korábbi The Moog munkákkal állítjuk párhuzamba, akkor feltűnik, hogy mégsem olyan rózsaszín ez a lemez. Hiszen a srácok felnőttek, ráébredtek, hogy a világ nem csak a garázspróbákból áll, meg hát megtapasztalták, milyen is a széthúzás zenekaron belül. Szóval ezek a témák adják az album komorabb hangvételét, a vidám, bulizós számok, pedig olyanok, mint eddig is voltak: faszák, könnyen megjegyezhetőek, dúdolhatóak, bulizósak.
De a legnagyobb probléma, hogy a lemez semmi extrát nem nyújt a hallgatók számára. Kár, pedig a legendás producer Ken Scott dolgozott a fiúkkal, aki korábban pölö a Beatlessel és a Pink Floyddal is dolgozott. Ennek ellenére "csak" tisztességes munkát végzett, és semmi maradandót. Az egyetlen üde színfolt az albumon, a Highway, amit a dobos, Dorozsmai Gergő énekelt felt. A többi nem más, mint modoros indie, egy modoros indei zenekartól.
Hét év után ismét Magyarországon lép fel Lionel Richie: a 62 éves világhírű amerikai énekes-zeneszerző november 21-én a Papp László Budapest Sportaréna színpadán ad koncertet.
| Újításon törik a fejüket a Metallica-tagok
Az amerikai zenekar még nem döntötte el, hogy milyen formában jelenteti meg következő sorlemezét.
| Mától már él a magyar YouTube
A YouTube magyar változata, a youtube.hu csütörtökön megkezdte működését.
| Adele leelőzte Michael Jacksont, közelít a dobogóhoz
Adele tavaly megjelent 21 című albuma immár minden idők nyolcadik legtöbb példányban eladott lemeze Nagy-Britanniában.
| Meghalt Balatoni Boli Endre, a VHK üstdobosa
Meghalt Balatoni Boli Endre, az egykori Vágtázó Halottkémek (VHK) és az annak tagjaiból később alakult Vágtázó Életerő üstdobosa; a 47 éves zenészt vasárnap Szumátra szigetén tragikus hirtelenséggel érte a halál.
| Pink Floyd: a Fal zárja az újrakiadások sorát
Lezárul a Pink Floyd életművének újrakiadás-sorozata: a tavaly szeptemberben indított, "Why Pink Floyd...?" című széria utolsó részeként hétfőtől a The Wall (A Fal) című album is elérhető többféle változatban, ritkaságokkal.
| Éhség: újra a mozikban
A Shame – A szégyentelen premierje kapcsán újra látható Steve McQueen rendező és Michael Fassbender színész első közös alkotása, a megrázó erejű, díjnyertes Éhség, mely az észak-ír Bobby Sands híres éhségsztrájkját követi nyomon.
| Jön a Nyócker 8D
Április 4-től visszatérhetünk piroslámpás kerületünkbe, de immár 3D-ben. A sokak által „a magyar South Park”-nak nevezett, kultikussá vált animációs film, a Nyócker ugyanis teljesen újravágva, kicsit lerövidítve, vadonatúj jelenetekkel kibővülve tárul majd elénk.
Hiller Józsué:
Tényleg miért kell minden szűrés nélkül átvenni az indexes zsenik aranyköpéseit? Mi a f.om filozóf... (2012.06.07. 19:32)PROMETHEUS FILMKRITIKA
gunsmoke (törölt):
A Zindex már megint a világ végére irányított. Legközelebb nem jövök. (2012.06.07. 19:23)PROMETHEUS FILMKRITIKA
Hegyi:
Filozófikus a seggem, bugyuta nyögvenyelősen összefércelt történet.
Nagyon nem élmény. (2012.06.07. 18:01)PROMETHEUS FILMKRITIKA
csunderlik.péter:
Jó A tetovált lány, csak nem kellett volna bele a tetovált lány.
Először is leszögezem, erről a f... (2012.01.25. 19:40)A tetovált lány Filmkritika
Laszloaokos:
nekem nem tetszett... unalmas volt, egesz vegig azon gondolkodtam h hogayn szerezhetnek be egyet a... (2011.09.26. 10:32)Barátság Extrákkal Filmkritika
KOMMENTEK