Itt nyoma sincs a Horrors garázsrockos vagy shoegaze-es hangzásának, sőt, semmi rockos nincs, viszont zongora, vonósok, fafúvósok és különféle, ötven évvel ezelőtt futurisztikusnak tűnő stúdiózajok vannak dögivel. Sőt, Rachel Zeffira hangja is külön életre kel néha, egészen sajátos hangulatot biztosítva a daloknak. A "rendes" énekhangján amúgy semmi operás túltrenírozás nem érezhető, néha akár még az új Lykke Li- lemez sötét melankóliájára is emlékeztethet, amikor ő énekel. Ráadásul remekül egészítik ki egymást Badwan "gót" baritonjával, bár a lemez egyetlen gyengébb száma pont az ő Nick Cave-s Sooner Or Later. Ettől függetlenül elég változatos a lemez, és a Spector-Wall Of Sound-girl group-hangzás van itt más is. A lemezen elég komoly dreampopos, filmzenés hatás is érződik, és ezekből az összetevőkből egy sosemvolt, különleges atmoszférát árasztó album áll össze, amely ráadásul összehasonlíthatatlanul kreatívabban áll a spectori örökséghez, mint a Best Coasttól a Tennisig bárki az utóbbi egy-két év nagy hullámából. Majdhogynem mindegyik számra ki lehetne térni, de az Over You álomszerű eleganciája és a felelgetős Face In The Crowd mindenképpen kiemelést érdemel, a fenséges, túlviláginak ható zárószám, az I Knew It Was Over szépsége pedig szinte már tökéletes. Ráadásul mindez 28 percben válik teljessé.

_bézsé_

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.