A név kötelez. Ez nem csak a film hőseire (keresztnevük után csak egyetlen betű szerepel, mintha típusmegjelölés volna), de magára a műre is igaz. A Ne engedj el címéhez híven melodráma, méghozzá abból a fajtából, amit már nehéz lenne tovább fokozni. A Ne engedj el-ben két erő áll a szerelem útjába, az egyik egy féltékeny barátnő, a másik az a cseppet sem elhanyagolható tény, hogy az első jelenetekben felvázolt szerelmi háromszög fiataljai klónok, akiket azért hoztak létre, hogy húszas éveik végén szervátültetések élő donorjaiként végezzék be sorsukat.
Az elbeszélés egy percig sem titkolja, hogy a történet egy elképzelt múltban játszódik: az elején felirat közli, hogy a XX. század közepén áttörés történt az orvostudományban, melynek következtében a kilencvenes évekre a várható élettartam 100 évre növekedet. A film ennek ellenére úgy indul, mint a múlt század eleji Anglia egyik patinás bentlakásos iskolájában játszódó borzongató tinidráma, az elbeszélés az expozíció végéig vár a hősök közé tornyosuló jéghegynyi akadály leleplezésével. Mialatt a néző a kapott információ fényében igyekszik értelmezni a filmvilágot és egyáltalán, a felmerülő etikai és pszichés vonzatokat latolgatja, a kistinédzser főhőst, Kathy H.-et látszólag sokkal kevésbé viseli meg, hogy nem fogja megérni a harmincadik születésnapját, mint az, hogy szerelmét, Tommy-t csókolózni látja legjobb barátnőjével Ruth-al.
A gyerekkori és fiatalkori önkeresés, a szerelem és a barátság viszontagságai után a film második fele a halálos betegség köré épülő szerelmi melodrámák hangulatát és fordulatait idézi. Ezt a jól ismert alapanyagot értelmezi újra a film azáltal, hogy nem a sors különös fintoraként állítja a szerelmesek közé a halált, hanem az emberi faj abszolút önzésének megtestesüléseként. A fiatalok története nem ritka kivételként, hanem egy meglehetősen népes csoport közös sorsaként, már-már generációs élményként fogalmazódik meg. A filmben a fiatalok kizárólag mesterségesen létrehozott teremtmények, a többi szereplő pedig azt a korosztályt képviseli, amelyik megalkotta őket, és amelyik a haszonélvezője a fiatalok áldozathozatalának. „A jövőnk záloga a fiatalság” egészen új értelmet nyer ebben a világban. A dühöngő ifjúság ebben a történetben képtelen a lázadásra; ellenkezés nélkül beletörődik abba, hogy megfosztják jövőjétől. A szökés, elrejtőzés akciófilmet bevonzó fordulatai helyett ez a naiv, világtól elzártan felnövő generáció még hisz a szerelem és a művészet erejében, ez utóbbival próbálják a mesterségesen létrehozott egyének bizonyítani személyiségük és lelkük integritását, ha már jogaiktól teljes mértékben megfosztattak. Ez a kor azonban már messze nem az ártatlanság kora, a teremtés képessége teljes mértékben kigyomlálta az emberekből az együttérzést.
