Dúl a II. Világháború, és Steve Rogers (Chris Evans), a nagyszívű, ám nyápic fiatal srác mindennél jobban szeretne harcolni, a hazáját megvédeni – csakhogy testi gyengesége miatt a sorozóbizottság újra és újra alkalmatlannak nyilvánítja. Dr. Erskine (Stanley Tucci), a német tudósmenekült siet Steve segítségére, és egyességet ajánl neki: ha Steve hajlandó magát egy, az amerikai kormány által támogatott tudományos kísérletnek alávetni, be fogják sorozni. Steve rááll az üzletre, és így lesz Steve Rogersből Amerika kapitány - az egyszálbélű, alacsony fiúból szálfatermetű, fantasztikus fizikai adottságokkal rendelkező harci gép, aki példát mutat a katonáknak, és emberei élén szembeszáll a még Hitler hatalmát is megdönteni kívánó Vörös Koponyával (Hugo Weaving). Utóbbi ugyanannak a szuperhős-szérumnak volt korábban a kísérleti nyula, amely Steve-ből is izomembert csinált, a különbség kettejük között mindössze a szer hatásában mutatkozott meg.

Az Amerika kapitány régi vágású háborús akciófilm – a sztorija nyílegyenes, nincsenek benne idegesítő, ironikus kikacsintások, vagy agyalágyult, posztmodern ironizálás. Ez az, ami szimpatikus benne – mintha Johnston húsz évvel ezelőtt készült filmjének, a The Rocketeer-nek csinálta volna meg most a folytatását: az szintén egy patyolattiszta hőstörténetet mesélt el, egy fiú kalandjait, aki képességei és becsületes természete révén elnyeri a szerelmet és a dicsőséget. Steve Rogers hasonló, rendkívül könnyen átlátható figura, ez természetesen pofonegyszerűvé teszi a vele való azonosulást: tisztességes a végtelenségig, önfeláldozó és megbízható. Nem antihős, hanem igazi hős. Sajnos a történetnek és a karakternek ez az egyszerűsége megfosztja a filmet annak esélyétől, hogy bármilyen szempontból emlékezetes maradhasson: egyetlen olyan jelenetet sem tartalmaz, amely hosszútávon az agyba vésődne. Két óra totálisan tét nélküli, talán túlságosan is habkönnyű szórakozás után, a moziból kitámolyogva a film sztorijának emléke máris halványulni kezd, és lefogadom, pár nap múlva már csak pillanatszilánkok szilánkjai maradnak. Az ember azért ennél vágyjon kicsit többre.

forrás: port.hu

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.