A műfajok – különösen az egymástól igen távol állók – összeházasítását célul kitűző filmekkel kapcsolatban mindig nagyobbak az elvárások, ám a közönség reakcióját is nehezebb megjósolni. Mind pozitív, mind negatív példát találunk a filmtörténetben, még csak messzire sem kell visszamennünk az időben. A kívülálló /Outlander/ James Caviezel főszereplésével remekül vegyítette a viking-kori történelmi kalandfilmes és a sci-fi elemeket, míg a Burrowers: A felszín alatt bár jól indult, ötlettelen és bátortalan forgatókönyvvel, valamint gyenge kivitelezéssel próbálkozott keverni a western és a horrorfilmes kliséket. Jon Favreau, a Vasember-filmek rendezője a Scott Michel Rosenberg által jegyzett képregényhez nyúlt hozzá hasonló szándékkal, hogy egymásnak eressze a Vadnyugat kérges markú és szívű fiait, valamint az űrből érkezett lényeket.

A film produceri teendőit Ron Howard és Steven Spielberg látta el. Később csatlakozott a stábhoz Roberto Orci, aki rengeteg más mellett a Transformers első két részének (nem épp kiemelkedő) sztorijáért, valamint a Star Trek újragondolás, A sziget, a Mission: Impossible III  forgatókönyveiért felelt. Rendezőként és producerként Favreau a Vasember sikere kapcsán került a képbe.
A film felütése tökéletesen sikerült: a békés sivatagi tájat svenkelő kamerába berobbanó férfi emlékeit vesztve bámul bele a világba. Az amnéziás főhős, akivel karöltve a néző együtt deríti fel múltját, izgalmas kezdést ígér. Tapasztalhattuk ezt már korábban is a Bourne-rejtélyben vagy épp a Dark City-ben. Hősünk furcsa fém karkötőt fedez fel a csuklóján, ami gyanúsan bilincsre vagy korabeli nevén béklyóra emlékeztet: a törvénnyel szembeni ellenszegülésnek nehezen megszabadulható jelképére. Hasonló következtetésre jut az a három fejvadász is, akik balszerencséjükre emberünkbe botlanak. Ami ezután következik, az a westernfilmek klasszikus kliséiből lett összegyúrva, de olyan hangulatosan és a kivitelezésében is oly szórakoztatóan, hogy a néző élvezettel dől hátra. A főhős a közeli kisvárosban hamarosan sok mindenre szert tesz: a nevére, a Nőre, egy halom ellenségre, némi kalamajkára és egy barátságos cellára. A várost azonban hamarosan ostrom alá veszi valami földöntúli erő, ami egy csapásra háttérbe szorít minden egyéb konfliktust; az egymással szemben álló ifjak és öregek összefognak a közös ellenség ellen, és a (talán nem is annyira) kérges szívű, (ámde) kemény öklű Vadnyugat fiai (és leánya) kilovagolnak a naplementébe, hogy szétrúgjanak néhány csillagközi segget!

Akárhogy csűrjük-csavarjuk, a Cowboyok és űrlények egyedül a forgatókönyvön vérzik el, de ott nagyon. Ha csak a sztorit vesszük figyelembe, meglepően középszerű az egész, amit a humor fájó hiánya csak tetéz.
Ennek ellenére a Dreamworks harmadik képregény adaptációja (A kárhozat útja és a Túl a sövényen után) ugyan nem váltja meg a világot, mégis – minden felsorolt hibája ellenére –  kellemes szórakozást nyújt. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.