Gyakran amikor egy előadó úgy dönt, hogy egy nagyzenekarral újragondolja a sutba dobott régi dalokat, akkor ez a csalódott rajongóknak a véget jelenti. Mert ez két okból szokott megtörténni: 1) a teljes ötlettelenség uralkodott el a művészen, 2) szorít a határidő, ami a szerződésben szerepel, és muszáj egy lemezt kiadni. Általában ebből pénzlehúzás, fanyalgás és óriási blama szokott lenni.

Elviekben Peter Gabriel New Bloodja könnyedén ebbe a hibába eshetett volna, hiszen első blikkre megfelel ezeknek a leírásoknak és a cinikus felhangokból sem volt hiány. De azért a rajongók tudják, hogy itt valami nagyon egyedülállóval állunk szemben.  Peter Gabriel nem csinál félkész dolgokat, ezt bizonyítja, hogy 8-10 év is eltelik egy-egy albuma között.

Ami miatt ez a lemez nagyon kiemelkedik a standard popalbumok közül, hogy nincs rajta dob, basszus és gitár. Ez elég merész húzás, még Peter Gabrieltől is, mert valljuk be poplemezt nagyzenekarral elkészíteni nem egy biztonsági játszma. Ám a dalok szervesen és epikusan illeszkednek egymásba, mintha filmzenét hallgatnánk. Ebben nagy segítségére volt Ben Foster és a zenekara, akik nem csak aláfestették Gabriel énekét, hanem egy igen erős atmoszférát teremtettek. Vannak mély és sötét dalok, meg vannak mélyebb és sötétebb szerzemények is a lemezen, de azért egy-két pillanatra megcsillan a fény a patetikusabb részeknél.  Kísérletező kedvű zenerajongóknak kifejezetten ajánlott darab a New Blood.