Az Új Beatles-Biblia a negyven esztendővel ezelőtt született sikerkönyv áthangolása, folytatása, megőrzése. A popkultúra profán bibliájaként elhíresült mű számos nemzedéket avatott be a négy apostol, John, Paul, George és Ringo mítoszába. Ungvári Tamás az elsők között ismerte fel a hatvanas évek kultúrájának átrendeződését, a beatzene nemzetközi eszperantójának jelentőségét. Műfajt teremtett a hétköznapi és fenséges új arányaira figyelő alkotásában, mely egyszerre kultkönyv és korszakváltozásokra figyelő história. Ungvári Tamás enciklopédikus tudása javát adja az ironikus életrajz és a politikai-történelmi háttér megrajzolásában, London és New York színeinek megidézésében. Az Új Beatles-biblia a Beatles-rajongás anatómiáját tárja fel a négy gombafejű titkainak megfejtésével. Legendák könyve metafizikai horizonttal, pletykakönyv kritikával, szociológia unalom nélkül. Aki a régi Beatles-bibliát olvasta, most a meghosszabbított történet birtokába juthat, aki az Új Beatles-bibliával kezdi, a régit is megismerheti. Pontosan fogalmazva: je-je-je.

Forrás: Bookline.hu

Duncan Jones, David Bowie fia 2009-ben robbant be első filmjével a világ filmes élvonalába, a Hold számos más díj mellett egy BAFTA-t ért a rendezőnek. Már akkor arról beszéltek a szakmában, hogy ez a fiatalember még nagyon komoly sikereket fog elérni, és most itt is a következő alkotás, ami amellett, hogy szédületes és izgalmas, lerombolja az időről és a térről alkotott valamennyi fogalmunkat.

Már magát a történetet sem lehet olyan egyszerűen elmondani, a középpontban egyrészt egy bombamerénylet, másrészt egy helikopterpilóta áll. Utóbbit egy szupertitkos katonai művelet végrehajtásával bízták meg. Colter Stevens százados (Jake Gyllenhaal) egy napon egy száguldó vonaton tér magához, és természetesen fogalma sincs arról, hogyan került oda. Vele szemben egy Christina nevű ismeretlen nő (Michelle Monaghan) ül, akiről úgy tűnik, hogy ismeri őt. A katona kimenekül a mosdóba, és a tükörben egy másik ember arcát látja, a zsebében talált személyi igazolvány alapján pedig Sean Fentressnek hívják, és tanár. És ekkor robban fel a vonat.

Hősünk a következő pillanatban egy ultramodern helyiségben találja magát teljesen egyedül, ahol egy Goodwin nevű egyenruhás nő (Vera Farmiga) jelentést követel tőle. Mint utóbb kiderült, a százados egy kulcsfontosságú küldetés résztvevője volt, a feladata pedig, hogy azonosítsa a merénylőt, aki vonat elpusztításáért felelős. És aki, hogy fokozódjon a izgalom, természetesen egy még nagyobb hatóerejű bomba felrobbantásával ezrek megölésére készül Chicago szívében. A „Forráskód” fedőnevű titkos program lehetővé teszi, hogy a katona felvegye egy másik ember személyiségét. Csakhogy mindössze nyolc percre, az alany életének utolsó nyolc percére. 

Colter újra és újra visszatér a vonatra, ahol a csupán nyolc perc alatt kell megtalálnia a merénylőt, de az az idő nagyon kevés. Bár mindig egy lépéssel közelebb jut, a gyanúsított egérutat nyer. Minél többet tud, annál biztosabb benne, hogy meg tudná akadályozni a robbanást – ha egyszer nem futna ki az időből.

Bár ez a film is egy sci-fi, mindössze ennyi a közös a rendező korábbi filmjével. A történetben az a csodálatos, hogy az események eszeveszett sodrásában nincs idejük azon gondolkodni a nézőknek, hogy mekkora hülyeség az egész. Mert egy dolgot semmi esetre sem lehet eltagadni ettől a mozitól, és az a sebesség. Az történet száguld, mint a vonat, amin játszódik, aztán csak egy lélegzetnyi szünetet kapunk, és a főhős már megint a vonaton futkos. De azt is be kellett látni, hogy a sztori furcsaságait a két főszereplő, Jake Gyllenhaal és Michelle Monaghan miatt viseljük el. Ők ketten viszik el a filmet úgy, hogy ne utáljuk, amiért ilyen előre-hátra koncepcióban valósították meg, hanem rettentően, kézzel és lábbal szorítsunk a két idegennek. És bár egyikük sem az a világklasszis, felejthetetlen színész, itt tökéletes kémiát tudtak teremteni, ami miatt szintén érdemes törődni velük. No meg azért, mert bár sokkal inkább közönségfilm, mint Duncan előző alkotása, mégis van benne valami, a történet azonban több helyen kissé hiányos. A filmes viszont több-kevesebb sikerrel betömte a forgatókönyvön tátongó lyukakat adrenalinnal, amiért az író, Ben Ripley örökké hálás lehet neki.

_bézsé_

forrás: premierfilm.hu

Arctic Monkeys: Don’t Sit Down ’Cause I’ve Moved Your Chair

Fucked Up: Do You Feed

Animal Man (Fucked Up) - "Do You Feed" by AwkwardSound

The Victorian English Gentlemens Club: A Conversation

Beady Eye: Across The Universe (Beatles cover)

Pat Jordache: Phantom Limb

Gang Gang Dance: MindKilla

A nyitó, reggae-sen pattogós Machu Picchu az egyik legjobb dolog, amit a Strokes valaha is létrehozott, a soron következő Under Cover Of Darknessezzel szemben hidat képez a régi és a mostani Strokes között. Később sem romlik a helyzet nagyon, feszes, sőt, néha robotikus, elektropoppal és a nyolcvanas évek műanyag rockzenéjével kacérkodó dalok követik egymást – ezek után már végképp kinek jutna eszébe a Television vagy a Velvet Underground? Talán annak is köszönhető az eklektikus zenei világ, hogy a többi tag is jobban be lett vonva a dalszerzésbe, mindenesetre abszolút érződik az újító szándék. És ugyan azon már a 2003-as 12:51 szintihangzású gitárja óta nem kell meglepődni, hogy a Strokes nemcsak a sikálós rockzenében van otthon, azért mégis meg kell állapítani, hogy fejlődött az együttes. Vannak persze furcsaságok: a Metabolism refrénje tisztára Muse, a Gratisfactionpedig a Thin Lizzyt és Billy Joelt idézi, és a lemez közepén akad pár jellegtelenebb szám is. Ha viszont egy ilyen megrendítően jó dallal zárul a lemez, mint a Life Is Simple In The Moonlight, akkor az ember hajlamos mindent megbocsátani, hiszen az egy mestermű a javából.

_bézsé_