Maradj velem – ez Tyler Caskey kedvenc zsoltárának címe. A fohász, egy Maine állambeli kisváros lelkészének fohásza, mely erőt ad a küzdelemhez, hogy visszaszerezhesse tragikusan elveszített boldogságát, családját.
Caskey hite, bizodalma Istenben elfedi előle azokat a változásokat, amelyek a lelke mélyén rágják. Nagyobbik lánya, az éppen iskoláskorú Katherine némaságával ugyanazt az utat járja végig, mint az apja, aki a felesége elvesztése felett érzett gyászát meg nem élve, a vallás szavaiból próbál keretet adni életének. Ez az a fordulópont, amikor az éveken át olyan karizmatikusan szolgált gyülekezetének is szembe kell néznie saját erejével és gyarlóságával – bizalommal, képmutatással, lojalitással és lemondással. A kisvárosi pletyka, Caskey indulata, a gyülekezet kritikája kikezdik a változatlanságot, és rádöbbentik a lelkészt, hogy felismerje, az élet a szeretet örök lehetőségét tartogatja.

Elizabeth Strout (Kisvárosi életek), Pulitzer-díjas író a gyász megélésének megindító ábrázolásával nem kevesebbet mutat meg regényében, mint a katartikus pillanatban való megtisztulást, a pőrére vetkezett lélek felszabadulását, az emberi tartás és a szeretet összekapcsolódásában létrejött csodát.

forrás: bookline.hu

A sci-fi, mint műfaj egy kicsit talán haldoklani kezdett az elmúlt években, na de itt viszont igazán parádésan oldották meg, nem csicsázták agyon akcióval, - bár van azért éppen elég- hanem inkább a rejtély és a thriller felé terelték a filmet.
A történet az első tíz percben még nem nagyon mutatja meg önmagát, de érdemes várni türelemmel, mert se perc alatt be fog húzni, onnan pedig nem lesz megállás. Adott ugyanis egy csapat kamasz, akik egy filmfesztiválra szórakoznak egy szuper 8-as filmmel. És ahogy ez lenni szokott, természetesen rosszkor vannak egy még rosszabb helyen. Tanúi lesznek egy borzalmas vonatbalesetnek, ami nem is igazán baleset. De a valódi borzalmak még csak ekkor kezdődnek.

A gyerekek eleinte nem akarnak belefolyni az egészbe, de rádöbbennek, hogy nem igazán van választásuk, miután megjelenik az Amerikai Légierő. Titokzatos dolgok történnek az ohiói kisvárosban, melynek élete egyik napról a másikra felbolydul. Nem lehet tudni, hogy mi bujkál a városban, de az biztos, hogy a katonák ezt a valamit keresik.
 

Hiába, ha egy olyan producer dolgozik egy film mögött, mint Steven Spielberg, aki egyszer már alkotott valódi klasszikust űrlény-gyerek kombinációval, akkor ott nagy baj nem lehet. Nem is lett. A rendező ezúttal J.J. Abrams, aki a Lost című sikersorozat elindításáért felelős, valamint a Star Trek filmért. Ő sem teljesen járatlan tehát ebben a műfajban, itt azonban tényleg nagyon szépet hozott össze. Főleg, hogy J.J. Abrams személyében minden bizonnyal Spielberg egy korai reinkarnációját tisztelhetjük. Elég csak az előbb említett űrlény-gyerek párosításra, vagy a mozgolódó elektronikai kütyükre gondolni. Ezek mellett érdemes észrevenni a kor popkultúrális utalásait is: Blondie kazetta a walkmanben, vagy a villámgyors fotó előhívás. 

Bár minden sci-fi ilyen jó lenne! Elegendő titokzatosság, egy csipetnyi humor, emberi tényezők, és még valami, de az már spoiler lenne…

 Az album szinte végig csak a megasláger formuláját ismétli meg, lehetőleg még habkönnyűbb és vanília-ízűbb formában, teljesen indokolatlanul: az undorítóan autotune-olt vokálok, Miley Cyrus legelvetemültebb töltelékszámainak dallamvilága, a videoklipes Alligator Sky B. o. B-t idéző rapbetétje, a "hangos refrén-nyugodt átvezető" dinamika és a gagyi játékszinti-hangszínek ilyen töménységben fejfájást okoznak. Nincs mit szépíteni, az egyébként dicséretesen az előadó által végzett produceri munka a zenei részt egyenesen tönkre vágja, mely fogyatékosságaival akár külön műfajt is teremthetne, de sajnos még ez sem jön neki össze. A teljes reménytelenségtől a megbújó abszurditás és depresszió, illetve az egyetlen előremutató szám, a Hospital Flowers menti meg a lemezt. Mindezek ellenére összességében nem működik az idejétmúlt "meneküljünk egy álomvilágba" koncepció, részint az előadásmódból hiányzik az ehhez szükséges gyermeki báj és frissesség, másrészt ambíciózusságához képest nem köti le eléggé a hallgató figyelmét, ami alapfeltétel lenne, ha már el akarja repíteni ebből a kegyetlen valóságból. Így azonban a korong nem egy kellemes, vagy éppen katartikus utazás lesz, hanem egy újabb megbukott kaland a vállalható rágógumipop műfajában.

_bézsé_