Jean-Christophe Grangé: Bíbor Folyók Könyvajánló

2011.07.29. 08:49 bodizsolt

Jean-Christophe Grangé végig feszültséggel teli könyve bőven tartogat meglepetéseket azoknak is, akik 2000 óta megnézték Jean Reno főszereplésével, Mathieu Kassovitz rendezésében készült filmet.

Ugyanazon a napon egymástól néhány száz kilométernyi távolságra két rendőr – látszólag egymástól teljesen függetlenül – nyomozásba kezd Franciaország déli, délkeleti részén. Az egyik a bevetési osztag félreállított vén csatalova, Pierre Niémans, a másik egy kétes múltú arab fiatalember, Karim Abdouf. Niémans a képzéséről híres guernoni egyetem mellett kap egy megcsonkított holttest ügyét, Abdouf Sarzacban akad bele egy tizenöt övvel azelőtt meghalt kisfiú meggyalázott síremlékébe.
Vajon hová vezetnek a szálak? És mire jut együtt a két magányos zsaru?

Jean-Christophe Grangé 1961-ben született Párizsban. Eredetileg irodalmár, de hamar az újságírás felé vette az irányt. Hosszú éveken át volt a Paris Match, a Sunday Times és a National Geographic munkatársa. Riportjai és cikkei bőséges alapanyagot szolgáltak 1994 óta megjelent bűnügyi regényeihez.

forrás: bookline.hu


Förtelmes Főnökök Filmkritika

2011.07.28. 07:55 bodizsolt

 Kurt (Jason Sudeikis), Nick (Jason Bateman), és Dale (Charlie Day) számára eljön az a nap, amikor végre összeszedik minden bátorságukat, és valóban fellázadnak elviselhetetlen főnökeik ellen (Jennifer Aniston, Colin Farrell, Kevin Spacey). Nem aprózzák el, titokban szervezni kezdik, hogyan tüntetik majd el az életükből a zsarnokokat. Az ügybe még egy gyanús elítéltet (Jamie Foxx) is bevonnak. Csak egy a bibi, amit kitalálnak, az rendre kudarcba fullad. Talán az égiek nem akarják, hogy vér tapadjon a kezükhöz, de azok a szörnyetegek még mindig élnek, ők viszont folyton nyakig ülnek a szószban.

A három reménytelen beosztott szerepében a komédiákban jártas Jason Batemant, Jason Sudeikist (Elhajlási engedély), és Charlie Dayt (Hétmérföldes szerelem) láthatjuk, egyiküket sem kell nagyon bemutatni, bár talán nem tartoznak az abszolút első ligába, mégis jobbnál jobb filmekben bizonyítottak már. Ahogy teszik azt most is. A három esetlen alkalmazott nagyon szerethető lett általuk, pontosan annyira drukkoltam nekik, hogy elérjék a céljukat, mint amennyire nem.

Ami pedig a vezetőséget illeti. Nos, menjünk sorjában. Azt mindig is tudtuk, hogy Jennifer Anistonban lényegesen több van, mint Rachel, most azonban valóban egy egészen új oldalát ismerhetjük meg. Én nem emlékszem, hogy utoljára mikor volt ennyire szexi és ennyire ellenszenves. A színésznő rajongóinak ez a film kötelező. (Az elvakult és kiéhezett rajongók inkább várják meg DVD-n, jobb lenne, ha egyedül néznék meg.) Kevin Spaceynek van már két Oscar a polcán, szóval annyira nem kell bemutatni senkinek, valahogy úgy éreztem, hogy neki ez a szerep gyerekjáték volt. Annyira jól állt neki a pszichopata karakter… Ijesztően jól állt neki! Végezetül pedig Colin Farrell. Nos, erről inkább egy szót sem, mindenki nézze meg a saját szemével
Seth Gordon, aki olyan sorozatok rendezője volt már, mint a Modern család, az Office, a Balfékek vagy éppen a Városfejlesztési osztály, nem okoz csalódást. A Förtelmes főnökök egy igazi, szórakoztató popcorn mozi, amit nem szégyen élvezni.

forrás: One Media Hírügynökség


Dalok a 30. Hétre

2011.07.27. 08:33 bodizsolt

Limp Bizkit: Gold Cobra


Amy Winehouse: Tears Dry On Their Own


Wild Beasts: Bed Of Nails




British Sea Power: Georgie Ray


 

Cat’s Eyes: Over You


 

Teeth: Care Bear



The Horrors: Skying Lemezkritika

2011.07.26. 09:06 bodizsolt

Ahogy letelt a két év, menetrend szerint most is kijött az új Horrors-lemez. Amin rögtön az első zavarba ejtő elem Faris hangja. Sehol semmi kiabálás vagy nyers artikulálatlanság. Ténylegesen énekelni persze már a második korongon elkezdett, mégis meglepő, hogy ezúttal újabb színeket, sőt érzelmeket vitt a vokális részekbe.

 
A másik nyilvánvaló újdonság a lemez hangulata. Persze vitán felüli, hogy a Horrors az atmoszféra-képzéshez biztosan ért. A Strange House ugye a heccelős rémmeséivel, a Primary Colours a magányos zaklatottságával teremtette meg a maga kis világát, a Skying pedig leginkább melankolikus, ábrándos és tiszta hangulatával. A nyitó Changing The Rain ugyan kicsit megtévesztően zakatolva, nyugtalanítóan indul, a vonósok behúzásával néhány másodperc után kitisztul az ég. És a lemez egészére nemcsak a Horrors számára új hangszerek beemelése a jellemző, hanem az újabb műfajoké is. És amíg a Cat's Eyeson a hatvanas évek Phil Spector-os lánycsapatainak visszautasíthatatlan dallamvilága köszön vissza, itt a dreampop, a Horrors cuccain korábban inkább csak marginális Stone Roses-os csörgés-zörgés jut fontosabb szerephez. Meg hát ami még a lényeg: a szintik. A Horrors profin, szemérem nélkül meri a Simple Minds legsikeresebb, azaz nyolcvanas évek közepi hangját a maga javára fordítani, ez a sok elem pedig szinte észrevétlenül kapaszkodik össze, végül ebbe beleszőve jön a pofátlan pop, minden teatralitásával és nagyra szabottságával, Badwan nem tolakodó, kimondottan jól kerekített, már-már szép énekével. Ettől Farisék egészen furcsán és váratlanul kiszínesednek, emberi közelségbe kerülnek, az otthonos dalok pedig gond nélkül csúsznak át egy lebegő, szemlélődő, álmodozó világba. Ennek a szerkezetnek a legjobb példája a lemezt promotáló Still Life, vagy az R.E.M-et is megidéző Dive In, míg az előző anyagokon szuper hirtelen témaváltások háttérbe szorultak, bár az Endless Blue-nál és az Oceans Burningnél a srácok ügyesen élnek ezzel a jól bejáratott eszközükkel. A régi, koszos Horrors kizárólag a Monica Gemsben mutatkozik, de, mindent átgondolva, nem is hiányzik a hangos és durva vicchorror.
_bézsé_


 


süti beállítások módosítása