A múlt század elején, Isztambulban játszódó krimi egy rejtélyes gyilkosságra derít fényt, miközben betekintést nyújt egy hárem zárt világába

forrás: bookline.hu

Dúl a II. Világháború, és Steve Rogers (Chris Evans), a nagyszívű, ám nyápic fiatal srác mindennél jobban szeretne harcolni, a hazáját megvédeni – csakhogy testi gyengesége miatt a sorozóbizottság újra és újra alkalmatlannak nyilvánítja. Dr. Erskine (Stanley Tucci), a német tudósmenekült siet Steve segítségére, és egyességet ajánl neki: ha Steve hajlandó magát egy, az amerikai kormány által támogatott tudományos kísérletnek alávetni, be fogják sorozni. Steve rááll az üzletre, és így lesz Steve Rogersből Amerika kapitány - az egyszálbélű, alacsony fiúból szálfatermetű, fantasztikus fizikai adottságokkal rendelkező harci gép, aki példát mutat a katonáknak, és emberei élén szembeszáll a még Hitler hatalmát is megdönteni kívánó Vörös Koponyával (Hugo Weaving). Utóbbi ugyanannak a szuperhős-szérumnak volt korábban a kísérleti nyula, amely Steve-ből is izomembert csinált, a különbség kettejük között mindössze a szer hatásában mutatkozott meg.

Az Amerika kapitány régi vágású háborús akciófilm – a sztorija nyílegyenes, nincsenek benne idegesítő, ironikus kikacsintások, vagy agyalágyult, posztmodern ironizálás. Ez az, ami szimpatikus benne – mintha Johnston húsz évvel ezelőtt készült filmjének, a The Rocketeer-nek csinálta volna meg most a folytatását: az szintén egy patyolattiszta hőstörténetet mesélt el, egy fiú kalandjait, aki képességei és becsületes természete révén elnyeri a szerelmet és a dicsőséget. Steve Rogers hasonló, rendkívül könnyen átlátható figura, ez természetesen pofonegyszerűvé teszi a vele való azonosulást: tisztességes a végtelenségig, önfeláldozó és megbízható. Nem antihős, hanem igazi hős. Sajnos a történetnek és a karakternek ez az egyszerűsége megfosztja a filmet annak esélyétől, hogy bármilyen szempontból emlékezetes maradhasson: egyetlen olyan jelenetet sem tartalmaz, amely hosszútávon az agyba vésődne. Két óra totálisan tét nélküli, talán túlságosan is habkönnyű szórakozás után, a moziból kitámolyogva a film sztorijának emléke máris halványulni kezd, és lefogadom, pár nap múlva már csak pillanatszilánkok szilánkjai maradnak. Az ember azért ennél vágyjon kicsit többre.

forrás: port.hu

Lana Del Rey: Video Games

Robyn: Every Teardrop Is A Waterfall

Washed Out: Wicked Game

The Flaming Lips & Lightning Bolt: I Want To Get High But I Don’t Want Brain Damage

Mastodon: Black Tongue

Kasabian: Days Are Forgotten

Aki a Fiery Furnacesre jellemző őrületet keresné, az nem jó helyen kutat, hiszen a Last Summer még annyira sem bonyolult lemez, mint a Fiery Furnaces-mércével letisztult I'm Going Away volt. A Last Summer tényleg egy könnyed nyári lemez, mellesleg pedig egy hamisítatlan New York-i album, márpedig mindkettőhöz inkább a nosztalgikus hangvétel és az egyszerű struktúrák illenek, úgyhogy felejtsük is el az anyazenekart, mert ez egy másik történet. Illetve ne felejtsük el teljesen, hiszen egyből rá lehet ismerni Eleanor énekhangjára, ám itt most időtlen, leginkább zongora dominálta kíséret társul hozzá, és néha bizony még az év leghipszterebb hangszere, a szaxofon is felsír. Jól teszi, mert abszolút illik ehhez a hangulathoz, Eleanor pedig zavartalanul sztorizik a New Yorkkal való kapcsolatáról, és leginkább csak tökre sajnálhatjuk, hogy nem vagyunk mi is szereplői a dalainak, hiszen meggyőződésem, hogy nem csak énekesnőként lehet lenyűgöző jelenség. Ettől még nem állítom, hogy végig sikerül fenntartani az érdeklődést, mert bizony becsúszik pár unalmasabb dal is, de az olyan számok, mint a klipes My Mistakes, a Heaven vagy az I Won't Fall Apart On You Tonight abszolút igazolják ennek a szólólemeznek a létjogosultságát. A Last Summer úgy is egységes tud maradni, hogy Eleanor bele-beleharap más stílusokba is: hol egy kis funk, hol dub-reggae színesíti a palettát, de ettől még a főszereplő az ő visszafogottan melankolikus énekhangja marad. És fura ezt mondani, de itt most valahogy nem hiányoznak a bátyja kalandos hangszerelései és bravúrjai, ez a lemez így kerek. Viszont várjuk, hogy legközelebb ketten is alkossanak valami emlékezeteset végre.

_bézsé_