Marilyn Manson: Born Villain Lemezkritika
Downtown
Úgy tűnik a zeneipar Gusztustalanság Lordja összeszedte magát, mert a 2009-es szörnyű The High End Of Low után most egy jóval erősebb, hovatovább az ezredfordulós minőséget megidéző albumot dobott az alattvalói közé, a Born Villian formájában.
Persze ebben nagy segítségére volt a régi zenésztársa, Twiggy Ramirez, és a multinstrumentalista- producer, Chris Venna. Utóbbi neve biztos garancia a jó hangzásra, bár a túlzottan előre tolt basszusok elveszik a gitárok és dobok erejét. Előbbi pedig szépen nyüstöli a gitárt, kár, hogy az említett okok miatt nem annyira jön át az egész. Manson is kitett magáért, mert a szokott színvonalat hozza a dalszövegekben, és azokat kellő technikával énekli föl. Csakhát minden dal túl egyformára sikerült. Csak abból vesszük észre, hogy átkúsztunk egy új tételbe, hogy lassabb és halkabb lett dal. Mert minden szerzemény így épül fel. Lassú elektronika, majd a dobok és végül bekúszik a gitár és az ének. A végére pedig többnyire beindul a szám. És ez nagy baj, mert mínőségileg teljesen rendben van az anyag, de azért több fejlődést vártunk Mansonéktól, főleg egy olyan bukta után, mint az előző korong.
A furcsa az egészben, hogy most végleg beigazólódott az évtizedes elméletem, miszerint Manson jobb a feldolgozásokban, mint a saját szerzeményekben. Valami sokkal érdekesebbet tud kihozni, akkor, ha kap egy jó alapanyagot, és azon kísérletezhet. Így történt ez most is az 1972-es, Carl Simon-sláger, a You're So Vain esetében is. Ha az egész album ennyire izgalmas és érdekes lett volna, mint a bónusz szám, akkor lehetett volna sokkal jobb album is a Born Villain-ból. És ez nem Johnny Depp-en múlt, mert nem rossz gitáros. Ez nagyjából olyan, mint, amikor egy zenész adja színészkedésre a fejét: nem ciki, de semmi eredetit nem tud felmutatni.
Címkék: Lemezkritika Marilyn Manson Born Villain Johnny Depp
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.