Interscope

A Keane eljutott arra a szintre, ahova a legtöbb zenekar el szokott jutni, amikor a tagok elérik a harmincas éveiket, vagy épp a negyedik sorlemezt adják ki. Dan Gtech producerelte a brit rock kvartet negyedik lemezét, amivel visszatértek az érzelmes, billentyű alapú dalokhoz.

És általában a zenekaroknál eljön a "vissza-a-gyökerekhez" pillanat, és ennek fényében készítenek albumot. Örök vita - mint az ősrobbanás vs. teremtés-, hogy ez biztonsági játszma-e vagy tényleges önreflexió a zenekarok részéről. Úgy gondolom, nincs értelme ezen rugózni, az eredmény adott: az együttesek vissza- viszza térnek az origóhoz, oda ahonnan anno elindultak. Ez történt a Keane esetében is a legújabb, Strangeland című korongjukkal.

Úgy gondolták, hogy csináltak már radikálisan Keane-telen albumot, és az nem jött be nekik. Meg eszükbe jutott, hogy az emberek jobban szerették őket a hőskorban. Így készítettek egy csilingelő, stadion himnuszokkal teli és billentyűsök szárnyán szálló, éterien érzelmes énekkel megspékelt Keane albumot. Nincs is ezzel baj, mert a recept működik, és az olyan dalok mint a Day Will Come, az In Your Own Time vagy a Silenced By The Night igazán remekbe szabott dalok lettek.

Csakhát mindenki tudja, hogy milyen a Keane, és ezzel az erővel újra kiadhatták volna a Hopes And Fears-t. Vagy legalábbis annak a B-oldalát. Mert a Strangeland ilyen. Nem rossz, de valami fejlődést elvártunk volna tőlük. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.