Dr. Csernus Imre: A Fájdalom Arcai, Könyvajánló

2011.05.27. 10:28 bodizsolt

Minden változás fájdalommal jár – akár a mindennapok gyakorlatában, akár érzelmeink terén igyekszünk rendet teremteni. Ugyanakkor mindenki szabadon dönthet arról: megfutamodik-e a kihívások elől, vagy szembenéz a félelmeivel, és nap mint nap megvívja személyes küzdelmeit.

Dr. Csernus Imre elmúlt években tartott előadásai újra és újra ezt a kérdéskört boncolgatják, legyen szó akár a társfüggésről, az intimitásról, az alkalmazkodásról, a szülői szerepekről vagy egyéb párkapcsolati problémákról. E kötet az előadások legjavából szemezget, amelyek nem csupán húsba vágó kérdéseket szegeznek szembe az olvasókkal, de felidézik a szerző személyes varázsát is.

forrás: bookline.hu

 


Ne Engedj El! Filmkritika

2011.05.25. 19:14 bodizsolt

A név kötelez. Ez nem csak a film hőseire (keresztnevük után csak egyetlen betű szerepel, mintha típusmegjelölés volna), de magára a műre is igaz. A Ne engedj el címéhez híven melodráma, méghozzá abból a fajtából, amit már nehéz lenne tovább fokozni. A Ne engedj el-ben két erő áll a szerelem útjába, az egyik egy féltékeny barátnő, a másik az a cseppet sem elhanyagolható tény, hogy az első jelenetekben felvázolt szerelmi háromszög fiataljai klónok, akiket azért hoztak létre, hogy húszas éveik végén szervátültetések élő donorjaiként végezzék be sorsukat.

 
Az elbeszélés egy percig sem titkolja, hogy a történet egy elképzelt múltban játszódik: az elején felirat közli, hogy a XX. század közepén áttörés történt az orvostudományban, melynek következtében a kilencvenes évekre a várható élettartam 100 évre növekedet. A film ennek ellenére úgy indul, mint a múlt század eleji Anglia egyik patinás bentlakásos iskolájában játszódó borzongató tinidráma, az elbeszélés az expozíció végéig vár a hősök közé tornyosuló jéghegynyi akadály leleplezésével. Mialatt a néző a kapott információ fényében igyekszik értelmezni a filmvilágot és egyáltalán, a felmerülő etikai és pszichés vonzatokat latolgatja, a kistinédzser főhőst, Kathy H.-et látszólag sokkal kevésbé viseli meg, hogy nem fogja megérni a harmincadik születésnapját, mint az, hogy szerelmét, Tommy-t csókolózni látja legjobb barátnőjével Ruth-al.
 
A gyerekkori és fiatalkori önkeresés, a szerelem és a barátság viszontagságai után a film második fele a halálos betegség köré épülő szerelmi melodrámák hangulatát és fordulatait idézi. Ezt a jól ismert alapanyagot értelmezi újra a film azáltal, hogy nem a sors különös fintoraként állítja a szerelmesek közé a halált, hanem az emberi faj abszolút önzésének megtestesüléseként. A fiatalok története nem ritka kivételként, hanem egy meglehetősen népes csoport közös sorsaként, már-már generációs élményként fogalmazódik meg. A filmben a fiatalok kizárólag mesterségesen létrehozott teremtmények, a többi szereplő pedig azt a korosztályt képviseli, amelyik megalkotta őket, és amelyik a haszonélvezője a fiatalok áldozathozatalának. „A jövőnk záloga a fiatalság” egészen új értelmet nyer ebben a világban. A dühöngő ifjúság ebben a történetben képtelen a lázadásra; ellenkezés nélkül beletörődik abba, hogy megfosztják jövőjétől. A szökés, elrejtőzés akciófilmet bevonzó fordulatai helyett ez a naiv, világtól elzártan felnövő generáció még hisz a szerelem és a művészet erejében, ez utóbbival próbálják a mesterségesen létrehozott egyének bizonyítani személyiségük és lelkük integritását, ha már jogaiktól teljes mértékben megfosztattak. Ez a kor azonban már messze nem az ártatlanság kora, a teremtés képessége teljes mértékben kigyomlálta az emberekből az együttérzést.
 

 


Dalok A 22. Hétre

2011.05.25. 10:41 bodizsolt

 Blondie: Mother

Villagers: The Pact (I’ll Be Your Fever)

Young Rebel Set : Lion’s Mouth

Toddla T: Take It Back

Cosmo Jarvis: Sure As Hell Not Jesus


Lady Gaga: Born This Way Lemezkritika

2011.05.24. 09:19 bodizsolt

Na, most egyfelől a Born This Way maga a popkulturális katasztrófa, ugyanis Gaga mindent beváltott abból, amit ígért. Itt szó sincs arról a finom, mindent magába olvasztó idilli eklektikáról, pátoszos hangvételről. Minden hang kőkeményen súrlódik, ütközik egymásnak, hogy majd egy harmadik elsodorja mindkettőt. Másrészt viszont egy elragadó poptörténeti kuriózum a Born This Way, amelyen a hollywoodi dombokról a városba, New York Citybe visszatérő Lady Gaga Harley Davidsonról hirdeti a szabadság és a mindenki sztárnak született igéit. Ami a lemezen történik, arra talán a trash pop a legjobb kifejezés. A legjobb kulturális párhuzam pedig talán nem is Madonna, vagy bármilyen könnyűzenei produkció, hanem Roberto Rodriguez Machetéje. Gaga ugyanis az úgynevezett ironikus akciófilmek gátlástalanságával pakolja egymás mellé a popzene leselejtezett, ráadásul egymást taszító elemeit. Így azok, akik a régi értelemben tudják, vagy akarják élvezni a zenét, azok jobb, ha megfogadják Gaga tanácsát és fülóvszert húznak. A Born This Way maga a nagybetűs popzenei barbárság, ami reflektorfénybe vonja a popzene kietlen határvidékét.

_bézsé_


süti beállítások módosítása