Minden változás fájdalommal jár – akár a mindennapok gyakorlatában, akár érzelmeink terén igyekszünk rendet teremteni. Ugyanakkor mindenki szabadon dönthet arról: megfutamodik-e a kihívások elől, vagy szembenéz a félelmeivel, és nap mint nap megvívja személyes küzdelmeit.

Dr. Csernus Imre elmúlt években tartott előadásai újra és újra ezt a kérdéskört boncolgatják, legyen szó akár a társfüggésről, az intimitásról, az alkalmazkodásról, a szülői szerepekről vagy egyéb párkapcsolati problémákról. E kötet az előadások legjavából szemezget, amelyek nem csupán húsba vágó kérdéseket szegeznek szembe az olvasókkal, de felidézik a szerző személyes varázsát is.

forrás: bookline.hu

A név kötelez. Ez nem csak a film hőseire (keresztnevük után csak egyetlen betű szerepel, mintha típusmegjelölés volna), de magára a műre is igaz. A Ne engedj el címéhez híven melodráma, méghozzá abból a fajtából, amit már nehéz lenne tovább fokozni. A Ne engedj el-ben két erő áll a szerelem útjába, az egyik egy féltékeny barátnő, a másik az a cseppet sem elhanyagolható tény, hogy az első jelenetekben felvázolt szerelmi háromszög fiataljai klónok, akiket azért hoztak létre, hogy húszas éveik végén szervátültetések élő donorjaiként végezzék be sorsukat.

 Blondie: Mother

Villagers: The Pact (I’ll Be Your Fever)

Young Rebel Set : Lion’s Mouth

Toddla T: Take It Back

Cosmo Jarvis: Sure As Hell Not Jesus

Na, most egyfelől a Born This Way maga a popkulturális katasztrófa, ugyanis Gaga mindent beváltott abból, amit ígért. Itt szó sincs arról a finom, mindent magába olvasztó idilli eklektikáról, pátoszos hangvételről. Minden hang kőkeményen súrlódik, ütközik egymásnak, hogy majd egy harmadik elsodorja mindkettőt. Másrészt viszont egy elragadó poptörténeti kuriózum a Born This Way, amelyen a hollywoodi dombokról a városba, New York Citybe visszatérő Lady Gaga Harley Davidsonról hirdeti a szabadság és a mindenki sztárnak született igéit. Ami a lemezen történik, arra talán a trash pop a legjobb kifejezés. A legjobb kulturális párhuzam pedig talán nem is Madonna, vagy bármilyen könnyűzenei produkció, hanem Roberto Rodriguez Machetéje. Gaga ugyanis az úgynevezett ironikus akciófilmek gátlástalanságával pakolja egymás mellé a popzene leselejtezett, ráadásul egymást taszító elemeit. Így azok, akik a régi értelemben tudják, vagy akarják élvezni a zenét, azok jobb, ha megfogadják Gaga tanácsát és fülóvszert húznak. A Born This Way maga a nagybetűs popzenei barbárság, ami reflektorfénybe vonja a popzene kietlen határvidékét.

_bézsé_